Bejelentkezés



Óriás

Óriás
sze, 04/07/2010 - 16:58 — mantaray

Az Óriás zenekar története 2005 végén kezdődött, amikor a fél évvel korábban feloszlott Annabarbi zenekar két ex-tagja, a korábban az Amber Smithben is zenélő gitáros-énekes Egyedi Péter és Örményi Ákos basszista alapított egy hobbi zenekart. Az Óriás első dobosa az akkor még a Kispál és a Borzban is ütőző Michael Zwecker volt. 2006 tavaszától aztán egy éven át az Isten Háta Mögött dobosa,Hortobágyi László játszott a két alapítóval, de az ütőhangszeres poszton végül a Sun Workshopból és Quimby-koncertekről ismert Nagy Dávid lett a csapat végleges tagja, vele készült el 2008-ban az Óriás zenekar első albuma, a Jön. 

A zenekar eddigi legmozgalmasabb éve volt a 2009-es: a debütáló lemezt követően jöttek a videóklipek (köztük a nagy sikerült aratott papírmasés mesevilág, a Fát Dönteni) és egyre több koncerten, köztük több fesztiválfellépésen láthatta, hallhatta a közönség az Óriás zenekart, az év végére pedig Hortobágyi László újra csatlakozott a nagynövésűk közé, ám ezúttal billentyűs poszton. A csapat az őszi MR2 turnén is színpadra állt, 2010 januárjában pedig mind Magyarországot, mind a Petőfi rádiót is képviselhette Európa egyik legrangosabb showcase-rendezvényén, a hollandiai Groningenben megrendezett Eurosonicfesztiválon.

ÓriásÓriás

 

Jegyárak

Elővételben:
Napi jegy2200,-
A helyszínen:
Napi jegy2800,-
10 év alatti gyermekeknek ingyenes a belépés.
Jegyek május 1-től kaphatóak:
Személyesen:
2030 Érd, Budai út 12. Jegyfutár Jegyiroda (H-P 9-18 óra)
2030 Érd, Alsó u. 9.Szepes Gyula Művelődési Központ
május 31-ig: h-cs: 8:30-15:30 p: 8:30-12:00 sz-v: 11:00-16:00
június 1-től: h-cs: 8:30-15:30 p: 8:30-12:00 sz: 15:00-19:00 v: -
Telefonon:
06-30/370-0057, 06-23/366-788
Emailben: jegyfutar2030@gmail.com

Elérhetőségek

Támogatók

Raiffeisen Zrt.
Volánbusz Zrt.
Puhi-Tárnok Út- és Hídépítő Kft. 

Médiapartnerek

ÉrdTV Online
Programod!
Ekultúra
Rádió 6  Papirusz Portál
Érd Center
Érdi Újság
Érdi Lap

 
A weboldal böngészéséhez Mozilla Firefox böngésző, és legalább 1024x768-as felbontás ajánlott!