Karthago
| Karthago |
| sze, 04/07/2010 - 16:51 — mantaray |
|
A KARTHAGO 1979 Az együttest 1979-ben Szigeti Ferenc alapította. Tagjai, a mai napig:
A zenekar megalakulását követően, egy év alatt, a '80-as évek egyik meghatározó, és legnépszerűbb magyarországi rockegyüttese lett. Különleges, úgynevezett amerikai típusú west coast zenéjükkel, amely kemény rockalapra dús, ötszólamú vokállal és dallamos énekvezetéssel hangszerelt dalokból állt, néhány hónap alatt valamennyi slágerlistát meghódították, és izgalmas, dinamikus, különlegesen látványos koncertjeikkel, a klubok kedvencei lettek.
A zenekar első nagylemeze 1981-ben jelent meg és néhány hónap alatt 178.000 példányban fogyott el!! A koncertjeik lassan kinőtték a budapesti és vidéki klubokat, elkezdődtek a nagyszabású, egyre látványosabb show-val körített nagykoncertek, és vidéki fellépések, turnék sorozata. 1981-ben a KARTHAGO nyitotta meg a Budai Ifjúsági Parkot, május elsején, és erre a koncertre már 12 ezerrajongó ment el!! A KARTHAGO ekkor alapozta meg az immár három évtizede tartó sikeres pályafutását. AZ első albumot azután az évek során követte további két hasonlóan sikeres stúdióalbum, valamint egy koncertlemez, számtalan kislemez és rádiófelvétel, majd egy Aranyalbum, egy Best of...album, és a KARTHAGO él című dupla élő koncertalbum az 1997-es nagy Budapest Sportcsarnok koncertről. 1983 1983-ban az együttes a Requiem c. dallal megnyerte az ausztriai Villach-ban a Nemzetközi Táncdalfesztivál nagydíját, ezt követően szerződést kötött az osztrák OK Musica (Teldec Company) lemeztársasággal. Két nagylemezük jelent meg angol nyelven a kiadóval nyugateurópában, amelyből az első, a Requiem című, Ausztriában aranylemez lett!!! 1985 Az együttes 1985-ben átmenetileg beszüntette működését. Tagjai azonban aktív muzsikusok maradtak, valamennyien közismert személyiségek lettek, más, jónevű zenekarokban is játszottak, és játszanak, emellett tévéznek, rádióznak, könyvet írnak, producerkednek. 1990. május 1-én a Karthago feloszlása után öt évvel ismét összeállt, (Magyarországon elsőként (!) és egy nagyszabású koncertet rendezett valamennyi eredeti tag közreműködésével. A hangverseny, amelyet a Magyar Televízió és a Magyar Rádió is közvetített, óriási siker lett a budapesti Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán, megdöntve minden addigi és azutáni nézőrekordot! Soha annyian nem voltak azóta sem, (2009-ig) a Pecsa szabadtéri színpadának nézőterén! Hét év múlva az együttes 1997-ben ismét nagyszínpadra lépett, ezúttal azonban már a Budapest Sportcsarnok volt a rendezvény helyszíne. A koncert fantasztikusan sikerült, közel tizenötezer nézővolt szemtanúja a nagy visszatérésnek, amely óriási látványelemekkel, díszletekkel, korinthoszi oszlopokkal, tűzijátékkal, "ledér" táncosnőkkel megtűzdelve került bemutatásra, a KARTHAGO-tól mindig is megszokott módon. A hangulat végig hihetetlen forró volt, a közönség szinte együtt élt a együttessel, közös éneklések, tízperces vastapsok tarkították a show-t. A koncertről felvételt készített a Magyar Televízió, amely a koncert után három héttel adásba is került. A Hungaroton Records a "KARTHAGO ÉL!" című dupla koncertalbumon, és ugyanilyen címmel videokazettán, illetve ma már DVD-n is megjelentette a hangversenyt. 2000 június 2.-án a Petőfi Csarnok 15 éves jubileumi ünnepségére ismét a KARTHAGO együttest kérték fel egy nagyszabású koncertre, mivel annak idején az együttes nyitotta meg a Pecsát, azaz a csarnokban első magyar koncertet 1985-ben a KARTHAGO adta. A jubileumi buli ismét fantasztikus volt, óriási tömeg és igazi "karthagós" hangulat volt. Az Magyar Televízió újból rögzítette a fellépést. A koncerten jelen voltak az osztrák-német TELDEC kiadó munkatársai is, akik jelezték, hogy a KARTHAGO új lemeze iránt és az azt követő turnékra jelentős érdeklődés lenne Németországban és Ausztriában is, ahol egykor, és még mai is ismert és szeretett a legendás együttes. 2003-ban ismét sokat hallatott magáról a zenekar, közel 25 nagykoncertet játszottak Magyarországon, különböző rockfesztiválok záró-produkciójaként, és önálló koncerteken, ismét óriási sikerrel. A sorozat folytatódott 2004-ben is, többek között az alsóőrsi Harley Davidson Nemzetközi motorostalálkozó záró gálaestjén, valamint további kifejezetten nagyszabású rockfesztiválokon, és az év végén a nagy budapesti lemezbemutató koncerttel. Az együttes 2004 szeptemberében ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. 1979 őszén állt össze az öt legendás muzsikus, és mára talán ők az egyetlen olyan rock-zenekar Magyarországon, akik a mai napig változatlan felállásban játszanak! A jubileum méltó megünneplésére az együttes komoly, összetett projekttel készült, akkoriban is. Két bonus-track is készült, a fantasztikus, és nemzetközi sikereket is elért REQUIEM, valamint a KARTHAGO himnusz, az APÁINK ÚTJÁN, mindkettő egészen különleges, vonós- szimfónikus- unplugged verzióban. 2005-2008 Ezt követően már minden évben ismét teljes aktivitással dolgozott az együttes, évi 30-35 nagykoncerttel, és jó néhány országos rockfesztivál főzenekaraként. 2009 A 2009-es év elhozta a nagy 30 éves jubileumot, ezt pedig egy vadonatúj albummal, az "IDŐTÖRÉS" cíművel, és egy hatalmas Sportaréna bulival ünnepelte a KARTHAGO. A lemez hetekig vezette a Mahasz listát, az óriáskoncert pedig valami frenetikusra sikeredett, hatalmas tömeg, és a szokásos "karthagós" hangulat volt végig, a közönség tombolt, énekelte a nagy himnuszokat, a váratlan unplugged rész döbbenetesen jól sikerült, és hatalmas meglepetés okozott, úgyhogy a közönség két és fél óra múlva sem akarta elengedni a bandát a színpadról!...
|
|
729 olvasás|
|










