Flúg
| Flúg |
| k, 06/03/2008 - 21:53 — mantaray |
|
A jelenlegi felállás 2006-ban alakult. Az arculat folyamatos formálódása és a zenei összhang hiánya több tagcserét is eredményezett. Az első dalok az Audioplanet stúdióban kerülnek rögzítésre, mely hanganyag az Előjel címet kapta. A három dalt tartalmazó demó pozitív reakciókat váltott ki a közönségből, a szakmából és a médiákból egyaránt. A tarsolyban az új anyaggal fellépések következtek a Black-Out (Turné), a Lord, a P. Mobil, a Beatrice és a Zorall társaságában. Ez évben a banda már fesztiválokra is kapott meghívást, pl.: a IV. Székelyföldi Rockmaratonra (Románia) és az EFOTT-ra is. Ezután a zenekar hat dalt rögzített a Jaya Hari Das által vezetett Audioplanet stúdióban, amely anyag a "Kiszakadt belőlem" címmel került szerzői kiadásban forgalomba. Az EP számos pozitív kritikát kapott a szakmától, az erre szakosodott médiáktól (nyomtatott sajtó, internetesportálok, rádiók, tévék) és a közönség is remekül fogadta. További koncertek követték az eseményeket többek között a Black-Out és az Eleven Hold társaságában. Média szereplésekben is bővelkedett ez az év, interjúk, bemutatkozhattunk a Rockinform magazinban, a HammerWorld-ben, a FiX Rádióban, a Budapest Rádióban, a CivilRádióban, ill. több vidéki rádióban, a ViVa és Duna Tv-ben. A nyár pedig a fesztiválozás jegyében telt - hogy a legfontosabbakat kiemeljük: JB Line-Up (Margitszigeti Szabadtéri Színpad), I. Vajdasági Rockmaraton (Szerbia), Félsziget Fesztivál (Románia), Váci Világi Vigalom, AZFeszt, Felszabadulás Rock-nap (Szlovákia), stb. A zenekar számos tehetségkutatón vett részt kimagasló helyezéseket érve el. Ennek eredményeként az UNIVERSAL-tól előszerződést kapott, ám a kiadó feltételei miatt nem került sor végleges megállapodásra, nagylemez-szerződés aláírására. Végül 2008-ban, ismét az Audioplanetstúdióban rögzítette a zenekar első nagylemezének anyagát. Az új, tizenegy dalt és egy meglepetést nótát tartalmazó lemez a zenekar történetének legjobb hangzású és legkiforrottabb felvétele lett. Szakadáti Mátyás - Határock-nélkül tehetségkutató: Legjobb frontember díj II. Voice City Tehetségkutató Fesztivál: 1. hely, Különdíj, Legjobb dobos díj IX. Légrádi Antal Tehetségkutató Fesztivál: 3. hely, Különdíj, Legjobb dobos díj X. Győri Tehetségkutató Pop-Rock Fesztivál: Különdíj, Legjobb gitáros díj
Rock Café Tehetségkutató: Döntő MA-TE-R Tehetségkutató Fesztivál: 2. hely Orczy kert, JKK Tehetségkutató Fesztivál: 1. hely Rockpanoráma tehetségkutató: 1. hely, Legjobb dobos díj Emergenza:Döntő
I. Vajdasági Rockmaraton / SZERBIA-ZENTA 2006 Black-Out - Radioaktív lemezbemutató / BUDAPEST, WIGWAM 2005 Szegedi Ifjúsági Napok / SZEGED, TVNETWORK SZÍNPAD 2005 Azfeszt / NYÍRBÁTOR, NAGYSZÍNPAD 2005 Efott / TÓ SZÍNPAD
|
|
1817 olvasás|
|










