Bejelentkezés



Balkan Fanatik

Balkan Fanatik
sze, 04/07/2010 - 16:55 — mantaray

Balkan Fanatik

 

A 2002- ben alakult együttes tagjai több évtizedes zenei múlttal a hátuk mögött döntöttek úgy, hogy műfaji és stílusbeli határokat átlépve Balkan Fanatik néven egyesítik zenei elképzeléseiket. Yorgosz Tzortzoglou már 30 éve zenél, s mindig is népzenei alapokkal dolgozott, a Barbaronak, valamint a Gépfolklórnak volt a vezetője. Az ő ötlete volt, hogy Lepés Gábor (Lepe) - Ákos, Pierrot és a Ganxsta Zoli és a Kartel producertársa és hangmérnöke - által képviselt elektronikus zenét elegyítsék népzenei elemekkel. Mivel a népzenei elemek főleg keletiek, balkániak, így lett a zenekar neve Balkan Fanatik.

 

A BF 2003 nyara óta fellép klubokban és fesztiválokon. Játszott a Public Enemy előzenekaraként, majd tavaly tavasszal a Jethro Tull előtt is bemutatkozott a SYMA rendezvénycsarnokban. A jelentősebb fesztiválok közül a zenekar „az idegeskezű” dobossal, Kottler Ákossal, a fiatal MC-vel, Rise FM-mel és MC Jammin-nel kiegészülve játszott a VOLT fesztiválon, a Sziget fesztiválon, a Coca Cola Beach House-on, Zentán, a Szerbiában megrendezett magyar napokon, valamint Tokajhegyalján, (ahol Rise FM nagy sikert aratott, mikor is a Transglobal Underground koncertje közben felhívta őt a színpadra egy közös jamming erejéig!).

 

Az együttes zenéjére eddig három videóklip készült: a Fuckmen, a Csináld, csináld, jól csináld! és az Elment az én rózsám című dalokból. Ez utóbbit az Art Maffia/Vígh Dávid és Dobos Tamás készítették, közreműködik benne MC Jammin’ (Pásztor Anna), Dani és Vili breaktáncosok valamint ifj. Zsuráfszki Zoltán néptáncos.

 

A Balkan Fanatik debütáló albuma a 2004-es év legjobb World Music lemeze lett, valamint megkapta a Kulturális Minisztérium Bezerédj díját. 

Balkan FanatikBalkan Fanatik

 

Jegyárak

Elővételben:
Napi jegy2200,-
A helyszínen:
Napi jegy2800,-
10 év alatti gyermekeknek ingyenes a belépés.
Jegyek május 1-től kaphatóak:
Személyesen:
2030 Érd, Budai út 12. Jegyfutár Jegyiroda (H-P 9-18 óra)
2030 Érd, Alsó u. 9.Szepes Gyula Művelődési Központ
május 31-ig: h-cs: 8:30-15:30 p: 8:30-12:00 sz-v: 11:00-16:00
június 1-től: h-cs: 8:30-15:30 p: 8:30-12:00 sz: 15:00-19:00 v: -
Telefonon:
06-30/370-0057, 06-23/366-788
Emailben: jegyfutar2030@gmail.com

Elérhetőségek

Támogatók

Raiffeisen Zrt.
Volánbusz Zrt.
Puhi-Tárnok Út- és Hídépítő Kft. 

Médiapartnerek

ÉrdTV Online
Programod!
Ekultúra
Rádió 6  Papirusz Portál
Érd Center
Érdi Újság
Érdi Lap

 
A weboldal böngészéséhez Mozilla Firefox böngésző, és legalább 1024x768-as felbontás ajánlott!