Bejelentkezés



30Y

30Y
p, 04/17/2009 - 22:05 — mantaray

Az ország különböző részeiről származó fiatalok a Pécsi Tudományegyetemen találkoztak az ezredforduló táján, és megalapították alternatív rockegyüttesüket. Hangzásvilágukra az 1990-es évek jelentősebb amerikai zenekarai, a Nirvana, a Muse és a Red Hot Chili Peppers voltak nagy hatással. A 30Y nevét egy szombathelyi buszjáratról kapta, ám a tagok ezen kívül semmiféle komolyabb mondanivalót nem tulajdonítanak az elnevezésnek, inkább  annak egyszerűségét és praktikusságát hangsúlyozzák. Megalakulásuk kezdeti időszakában komoly segítséget kaptak a szintén pécsi illetőségű Kispál és a Borztól, első albumuk elkészítésében Dióssy D. Ákos volt segítségükre. Négy évig tartó útkeresésük után 2004-től kezdve évente jelentkeztek újabb hanganyaggal, és rajongói táboruk túllépte az egyetemi klubok befogadóképességét. Az elmúlt években több országos rádió kezdte el sugározni dalaikat, és 2007-ben a Muse előzenekaraként állhattak színpadra a Papp László Budapest Sportarénában. Legutóbbi albumuk tavaly jelent meg no. 4. címmel, és előzetes információink szerint a soron következő hanganyag még várat magára.

 

 

Jegyárak

Elővételben:
Napi jegy2200,-
A helyszínen:
Napi jegy2800,-
10 év alatti gyermekeknek ingyenes a belépés.
Jegyek május 1-től kaphatóak:
Személyesen:
2030 Érd, Budai út 12. Jegyfutár Jegyiroda (H-P 9-18 óra)
2030 Érd, Alsó u. 9.Szepes Gyula Művelődési Központ
május 31-ig: h-cs: 8:30-15:30 p: 8:30-12:00 sz-v: 11:00-16:00
június 1-től: h-cs: 8:30-15:30 p: 8:30-12:00 sz: 15:00-19:00 v: -
Telefonon:
06-30/370-0057, 06-23/366-788
Emailben: jegyfutar2030@gmail.com

Elérhetőségek

Támogatók

Raiffeisen Zrt.
Volánbusz Zrt.
Puhi-Tárnok Út- és Hídépítő Kft. 

Médiapartnerek

ÉrdTV Online
Programod!
Ekultúra
Rádió 6  Papirusz Portál
Érd Center
Érdi Újság
Érdi Lap

 
A weboldal böngészéséhez Mozilla Firefox böngésző, és legalább 1024x768-as felbontás ajánlott!